udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Fülöp Nagy János

2003. június 10.

Jún. 9-én a bukaresti Legfelsőbb Bíróságon végleg tisztázódott a szovátai Fenyő (Bradet) Szálló jogi helyzete. A legfőbb ügyész visszavonta korábbi beadványát, amellyel semmisségi eljárást indítványozott egy korábbi legfelsőbb bírósági ítélet ellen. A privatizációs szerződést 2001. máj. 18-án kötötte meg a Salina Invest Rt. és az Országos Vagyonkezelő Ügynökség (APAPS), amely értelmében a szovátai fürdővállalat négy szállodája, a gyógykezelő és negyven villa, azaz a fürdővállalat részvényeinek 82,17 százaléka a Salina Invest tulajdonába ment át. A Szováta jó ürügy lett arra is, hogy a román nacionalista erők támadást indítsanak a magyarországi tőke megjelenése ellen. - Az igazság győzött Bukarestben - jelentette ki Wisky Péter, a Salina Invest, illetve Fülöp Nagy János, a fürdővállalat vezérigazgatója. Az új tulajdonos tavaly hozzákezdett a Szováta Szálló és a gyógykezelő központ felújításához. A privatizációs szerződés értelmében az elmúlt évben 4,1 millió dollárt fordítottak a felújításra. Tavalyhoz képest óriási a változás, civilizáltabb, kulturáltabb üdülőtelep várja a Szovátára érkezőket. /A Fenyő Szálló (is) a szovátai fürdővállalaté. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 10./

2003. augusztus 16.

A Salina Invest fürdővállalatnak kedvezett a végleges törvényszéki ítélet a szovátai Bradet Szálloda ügyében, amelyet bérlője többszörös felszólítás ellenére sem volt hajlandó eddig átadni. "A fürdővállalat négy csillagossá szeretné alakítani a jelenleg mindössze két csillagos, tönkretett Bradetet." - közölte Wisky Péter, a szovátai céget birtokoló Salina Invest vezérigazgatója.Akkor kezdenek a munkálatokhoz, amikor a nemrég felújított Danubius Hotel Szováta is nyereségessé válik. Ez utóbbi néhány napja teljes kapacitással üzemel. Wisky elmondta, nem marad el a Medve-tó fölötti régi központ folyamatos korszerűsítése sem: erre a célra egymilliárd lejt irányoztak elő 2004-re. Bonyodalmak tapasztalhatók a villák körül is. A fürdővállalat részvényeinek felvásárlása után a Salina kénytelen volt három ingatlant visszaszolgáltatni az ortodox egyháznak, további 31-ért folytat pert. "Majdnem félszáz perünk van, hisz van rá eset, hogy ketten is jogot tartanak egy-egy villára - mondta Fülöp. - De két esetben az is előfordult, hogy a tulaj visszaszerezte az ingatlanját, ám a mai napig sem jelentkezett az átvételre." Fülöp Nagy János nem tudott választ adni arra, hogy ki fogja kárpótolni a Salinát a fürdővállalat megvásárlása után sorra elveszített ingatlanokért. "Az 1999/99-es törvény értelmében az állami intézmény köteles minket kártalanítani, amely véghezvitte a magánosítást. Hogy ez mikor történne meg és milyen mennyiségben, senki nem tudja. Azt viszont már tudtunkra adták, hogy ne számítsunk az épületek piaci árára, érjük be a könyvelési értékkel" - nyilatkozta Fülöp. /Szucher Ervin: Átveszik a Bradet Szállodát is. = Krónika (Kolozsvár), aug. 16./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék